Megjön a kép az agyadban az éjjel,
elfogy az álmod, a színkavarék.
Felkelsz az ágyból, és amit nézel,
hogy ezzel a képpel nem szar a lét.

Nem hiszed, hogy már ez van itt végre,
vártad és szívtad az új napokat,
Forgatod buzgón, nem csal-e lépre,
s csapdába ejted az új lapodat.

De reggel a képen cukros a kávé,
sótlan a spájzból a húsmaradék.
Elfoly a méz a kenyérről, és kábé,
hogy sódba is csöppen, úgy szar a kép.

Ahogy van.