Kertemben, a Szabadsághegyen, gesztenyék, fenyők, diók és nyárfák, hársfák és platánok magasodnak szelíden az ég felé, a házon rég túlnőttek, s ha csúcsaikat a ház belső oldaláról megpillantom, mindig és kivétel nélkül Kalüpszó istennő varázsos szigete jut eszembe, ahol

        kétoldalt viruló erdő állt sűrün a barlang
        mellett, nyárfa meg égerfa s jóillatu ciprus.

    S ha egy botanikus elém állna, s így szólna: „Ezek nyárfák, de azok nem égerfák, hanem platánok; nem égerfák, s a legkevésbé ciprusok” — csak a fejemet ráznám. Zöldellő fák, melyek nyugalmat, s örökké szépségárasztó életet ígérnek, elém már mindig és mindenhol Kalüpszó kertjét fogják felidézni.