a kalauz ma ledobott

kifelé autóztam a "sztrádán" (nálunk ilyen nincs, a sztrádák nyitott ollóként kerülik ki a megyét - szoktam mutatni /mutató, középső széttár/).
ki-kikapcsoltam a reflektort:  ezüstfolyóként kanyargott előttem a felázott út a Hold fényében. úgy százhússzal úsztam.
aztán vissza, befelé a mezővárosba.
a hátsó lökhárítómra tapadt széles ezüstszalagot egészen a városi fényekig húztam.
a garázs mögött, a kertben, a diófa még csupasz ágai között is ott volt ugyanaz a Hold.
erre én:
persze, hogy ott az a három daruV felhőfoszlány tart el ezüst felülettől.
láthatlan spárgán,
mint egy papírsárkány.
valaki játszik.
pufók angyal, mittudomén. damilja áttetsző, de minimum negyvenes. ez megy hárompercnyi cigiszünet, míg viszik a nemlétező holdi szelek, mert közben eltűnik elejétől a farkáig, mintha lassan visszavonná a pufók, ufók, kráterangyal. csak játszik, most, szűkös udvarából kiszabadult sárkányával, ott, a túloldalán. a Hold meg épp csalódottan nézett le rám. mint mindig.
értem már Janus-arc, rámásztak a rejtett pofádra, hát ezért fanyalogsz, igaz? (- itt azonban, választ nem kapva, arcomra fagyott a felismerés mosolya)
bejőve a házba, (apám épp internetezett) kérdeztem: miért csak ezt a fancsali képét mutatja felénk a Hold és mi játszhat a túloldalán?
ott az a szék, nézd, kerüld meg, hogy mindig nézed!
forogtál te míg a szék támlája, bármelyik szemével feléd nézve, ugyanazt a feled látta?
míg megkerültem, igen.
lásd ennyi.
(+ 9 százalék, valami libegés miatt, de ezt már később húztam ki.)

a másik kérdést nem erőltettem.